Ennek legfontosabb fóruma az évente megrendezett Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok, ezen belül a Míves Emberek Sokadalma Összegyűlnek ide Erdély, valamint az ország különböző részeinek legjobb előadói, kézművesei, de érkeznek kiállítók Magyarországról, Felvidékről és Újvidékről is. Etnikai változatosság is jellemző: magyarok, románok, szászok, cigányok és más nemzetiségek képviseltetik itt magukat. 
Mesefalu Székelyföldön nevű táborunk a fiatal generációt hivatott beavatni a népművészet titkaiba. Évente fogadjuk a táborokba a Dévai Szent Ferenc alapítvány székelyföldi házainak gyerekeit, tanítjuk a hagyományos mesterségek és előadóművészetekre.

A Máréfalvi Mirákulum egy szabadtéri zenés táncos színházi előadás, mely a székely múlt történeteire, népszokásokra, a székely kultúra hagyományos és máig élő elemeire épül.

Évente, novemberben szervezzük a Népművészeti Akadémiát, mely a kézművesek továbbképzésére ad lehetőséget.

Télen a Karácsony Fényei,
tavasszal a Nagypénteki Hímes Tojások várják színes, programmal az érdeklődőket.

Az Alapítvány létrehozott egy kiadványt, a MESter-t, mely egyelőre fesztiválújságként jelenik meg.Székhelyünk, az Artera Ház egész évben tárt ajtókkal vár minden érdeklődőt, folyamatos népművészeti kiállítással, és különböző kézműves mesterségek oktatásával.

Az Élő Örökség programon támogatást nyert, Mirákulum 2004” pályázat sikeres lebonyolításáért az Artera alapítvány a Közép Európa Élő Örökség díj első helyezettje lett Románia szinten és Európa szinten második helyezést ért el. 2oo4 és 2oo6 - ban a város polgármestere díszoklevelet adományozott az alapítvány kiemelkedő kulturális tevékenységéért.
Az Artera Alapítvány tevékenységeinek skálája évről évre szélesedik.